Helyben is siker az Alakor
Az idei, immár negyedik Gyulavári Kastélynapokon, május 16-18-án a sör és készítője, a Körös-Maros Biofarm Kft. önálló kóstolósátorral és behűtött itallal várt minden érdeklődőt. Lengyel, német és budapesti sikerei után így végre helyben, Gyulán is bemutatkozott az Alakor biosör.
Hűvös időben, de jó hangulatban zajlottak az idei Gyulavári Kastélynapok. A május 16-18-i hétvégén rendezett fesztivál színpadán számos ismert zenész, énekes (Nótár Mary, Balázs Fecó, Fenyő Miklós) fellépése mellett bábelőadást, táncot, sportbemutatókat is láthatott a közönség.
Ugyanitt zajlott a IV. országos vadfőzőverseny is, amely évek óta az ország vitán felül legnagyobb szabású ilyen rendezvénye. Több tucat bográcsban rotyogtak a különböző vadételek, a fogásokat rangos szakmai zsűri értékelte.
Emellett – mint minden fesztiválon – számos kifőzde, sütöde, étel-italkínáló ütötte fel sátrát a színpad tövében, és itt kapott helyet az Alakor biosör kóstoltató sátra is.
Az első magyar biosör már jelentős sikereket ért el a kontinens különböző nemzetközi seregszemléin, így a lengyelországi Poznanban. a budapesti Sirha-n és a nürnbergi Biofach vásáron. Ez utóbbi a világ egyik legnagyobb rendezvénye – ismertette az eddigi szerepléseket az újonnan létrejött márka értékesítési igazgatója. Fodor Attila hozzátette, csupán a véletlen műve, hogy a sör hamarabb mutatkozott be a nagyvilágban, mint szűkebb hazájában, Gyulán. Ezt a hiányosságot most pótoltuk, a helybéliek is megismerhették, és sokan meg is szerették a biofarm bevezetés alatt álló termékét, amelyet mind több helyen kapni országszerte, így természetesen Gyulán is.
