banner 2015 04 web

17
júl. 14

Hungarikumok között az Alakor

Hungarikumok, regionális különlegességek között mutatkozott be az Alakor biosör Békéscsabán, a Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásáron. (2014.06-13-06.15.)

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatósága által szervezett eseményen az ország egyetlen biosöre önálló standdal és folyamatos kóstoltatással volt jelen a nagy hagyományokkal bíró Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé társrendezvényeként.

Újra sikert aratott az Alakor Biosör, ezúttal a Békéscsabai Csülökparádé mellett, annak társrendezvényként tartott Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásáron. A sorrendben negyedik, de az új jogszabályokra támaszkodva jelentősen kibővült rendezvény célja – szemben a csülökparádé kizárólag szórakoztató jellegével – elsősorban nemzeti értékeink felmutatása volt, természetesen külön hangsúlyt fektetve a regionális, békés megyei specialitásokra.

A kiállítás legerősebb vonulata a gasztronómia volt, az alakor mellett egy kézműves sörfőzde, több kolbászos, húsfeldolgozó, sajtkészítő várta a közönséget, de lekvárokkal, tésztákkal is találkozhatott a nagyszámú látogató. Emellett galambtenyésztő, csipkeverők, nemezesek, más kézműves hagyományok folytatói, továbbá számos település vonultatta fel értéktárát.

Lassan természetes lesz, hogy az Alakort bárhol kóstoltatjuk, mindenütt sorban állnak érte – beszélt a békéscsabai sikerről Fodor Attila, a sört készítő Körös-Maros Biofarm Kft. értékesítési igazgatója.

A békéscsabai rendezvényen is ezernél több egydecis kóstolóadag fogyott, pedig nem osztottunk repetát. Elsőként a többség kicsit meglepődik, mert az Alakor íze, állaga még a búzasöröktől is különbözik, a sokak által megszokott, kommersz csapolt sörökhöz képest pedig ég és föld. A második reakciója azonban mindenkinek a mosoly és a kérdés, hol lehet kapni?

A jó hír, hogy már egyre több áruházlánc veszi fel a kínálatába, az Alakor az Auchan mellett a SPAR és CBA boltjaiban is hozzáférhető.

Az Alakor története egyébként is fordulóponthoz érkezik – tette hozzá a vezető. Az Alkobeer projekt – amelynek keretében a sör létrejött és a gyártás, forgalmazás is megkezdődött –, idén nyáron lezárul. Az eddig tapasztalatok alapján a termékkel nem lesz baj, tényleg mindenkinek ízlik. Kiderül majd, hogy mekkora a vásárlók bizalma egy hazai prémiumtermék iránt, illetve mekkora a fizetőképes kereslet, de úgy gondolom, lehetünk derülátók – jósolta Fodor Attila.