banner 2015 04 web

22
szept. 15

Sör tízezer éves búzából

A milánói világkiállítás magyar pavilonjában a külföldiek is megkóstolhatják az organikus módon nemesített búzából készült első magyar biosört.

Az alakor egy ősi búzafajta, a szakértők szerint 10 ezer éves, amelyet az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjában organikus módon nemesítettek, hogy aztán az említett cég ökoföldterületein kezdjék termeszteni. A Corvinus Egyetem szakemberei e búzából készítették el az első magyar biosört, az Alakort, amelyet két év óta főznek folyamatosan egy sörfőzdében. Mint az értékesítési igazgató elmondta, a milánói expó magyar pavilonjában végre a nemzetközi közönség előtt is bemutatkozhatott ez a magyar különlegesség.

 

– Bizonyos értelemben az egész világnak bemutatkozunk Milánóban, amikor a világkiállítás magyar pavilonjában minden látogató találkozhat az Alakorral – mondta el a Lokálnak a Körös-Maros Biofarm Kft. értékesítési igazgatója.

– Egyebek közt kóstolták sörünket belga, német, cseh és brit sörfőzők is, és a személyes véleményük kivétel nélkül kedvező volt – árulta el Fodor Attila.

A magyar pavilon jelmondata: „a legtisztább forrásból”. A szervezők a minőségi magyar gasztronómiai termékek között mutatják be az Alakort. Emellett megszámlálhatatlan rendezvénnyel, akcióval, találkozóval, kiállítással szerepel hazánk a nemzetközi seregszemlén.

( Forrás: Lokál.hu )

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.