A Körös-Maros Biofarm Kft. Kelet-Európa legnagyobb biotej-termelő gazdasága, 2013 óta pedig az első magyar biosör előállítója, az alapanyagként szolgáló bio alakorbúza termelője. Integrációs partnereinkkel közösen 1680 hektár öko-területen gazdálkodunk. Három szarvasmarha telepünkön összesen 2100 szarvasmarhát tartunk, évi 7 millió liter biotejet állítunk elő, melyet a váci Naszálytej Zrt. a „ZÖLDFARM”, a SOLE-MIZO Zrt. pedig a „BIOFARM” tejtermékek formájában juttat el hazai hiper- és szupermarket-láncokon keresztül a fogyasztókhoz.

kalaszok es buza

Az ökogabona termesztésen belül kiemelt figyelmet szentelünk a Martonvásáron nemesített alakor és tönke búza fajtáknak.

Saját mezőgazdasági üzemünk fenntarthatóságát, a megtermelt szerves anyagok körforgásának fontosságát szem előtt tartva 2010-ben létrehoztuk Békés megye első biogáz üzemét. Fermentoraink szarvasmarhatrágyából és zöldhulladékból villamos energiát állítanak elő.

2005-ben kapcsolódtunk be a tudományos munkába: egy ősi gabonafajta, az alakor újbóli termesztésbe vonásában közreműködtünk. E projekt folyományaként – a hasznosítási lehetőségeit vizsgálva – az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjával, a Budapesti Corvinus Egyetem Sör és Szeszipari Tanszékével és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.-vel együttműködve hoztuk létre 2013-ban az ALAKOR BIOSÖR-t, 2015-ben pedig eszenciájának az Alakor Bio Sörpárlatnak a forgalmazását, ezek a világon egyedülálló, kimagasló minőségű termékek.

Az alakorral kapcsolatos projektek mellett sikerrel valósítottunk meg számos hazai és nemzetközi projektet, melyek eredményeképpen magasabb beltartalmi értékkel rendelkező élelmiszerek (tejtermékek) és takarmányok, új módszerek jöttek létre.

Távolabbi terveink között szerepel egy saját sörüzem létrehozása is. Amennyiben a Vidékfejlesztési Programból támogatást kapunk, 2017 –ben megnyílhat hazánk első Öko Sörháza, melyben a kóstolás mellett a látogató betekintést nyerhet egy sörfőzde működésébe is.

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.